Bianka és Attila

Szombaton délután a párral Káptalanfán találkoztunk közvetlen a templomi szertartás elött. Ekkor ismerkedtünk meg Zsámpár Izabellel is aki a nap folyamán a ceremónai mesterünk volt. Az egyházi esketést követően a Tornai Pincészet adta a nap hátravlevő részében a helyszínt.

Egy igazán exkluzív környezetben a Somlóhegy lábánál elhelyzkedő pincészetnél volt ugan is a polgári szertartás, majd eszt követően az esküvői lakoma is. A vacsora után pedig a hajnalig tartó hangulatért a Yomadarak volt a felelős.

Hétfőn a kreatív anyag elkészítéséhez a pincészethez vezetett vissza az utunk, ahol tényleg lememntünk a hordók és érlelőtartályok közé, majd ki a szőlőlugasok közé. A napot pedig a Somló hegy egyéb szépségeivel zártuk.

Sok boldogságot kívánunk!