Iza és Laci

Hétvégét Izával és Lacival töltöttük, hogy örök emléket állitsunk az esküvőjüknek. Az idei évben már gyakorivá vált fotó és videó kombóban dolgoztunk, most Zalaszentgróton.

Szombat délben találkoztunk a párral, ekkor Izának már készült a sminkje míg a Fiáker Vendéglő szomszédos szobájában a völegény már öltözködött. Miután a pár elkészült az éttermben Havasi Imre vőfély segítségével elbúcsúztak a szülőktől. A búcsúztatót úgy szervezte a pár, hogy az ahogy az étterembe belépett a menyasszony, nem csak a vőlegénynek, de az egész násznépnek egyszerre volt first look.

A szentgróti házasságkötő terembe vitt első utunk a polgári majd pár perces séta után a templomba az egyházi szertartásra. Ezután a templomtéren készültek el a csoportképek, a csokor és a combkötő eldobása után. Majd kis séta vissza a Fiákerbe a vacsora és a lakodalom helyszínére. Az este folyamán pedig a nagyszerű hangulatot a Jáde duó garantálta.


A kreatív fotózást vasárnap délutánra egyeztettük, ami az utolsó pillanatban módosult erre a napra, tartva az esetleges hétfői esőzéstől. Az anyag elkészítése közben kihasználtuk a Templom tér környékét, illetve Sénye csodálatos természeti szépségeit.

Sok boldogságot, kivánunk!