Krisztina és Bálint


Szombaton reggel már Zalaudvarnokon voltunk, hogy Kriszta és Bálint nagy napját az első pillanatoktól megörökíthessük mind fotón mind videón. Alig megérkezésünket követően érkezett meg a fodrásztól Kriszta is így el is kezdődhetett a sminkelés.

Kriszta és Bálint

Ezalatt Bálint is megérkezett és még a találkozásuk előtt külön külön mindegyikük öltözködését is megörökítettük. A kreatív fotózás előtt még készült pár kocka az első pillanatról is, az udvarban külön ezért kialakított díszletek között. A kreatív fotózáshoz Keszthelyre mentünk a Festetics-kastélyba.

Kriszta és Bálint

A fotózásról vissza érve a lányos háznál lassacskán kezdtek gyűlni a vendégek. Ekkor érkezett meg a nap ceremóniamestere is Fegyverneky Levente, aki az egész napot szinte egy stand up comedyvé varázsolta és így ha lehet még különlegesebb élménnyé tette a napot. A kikérő után a zalaudvarnoki templomba vitt utunk ahol első körben az egyházi esketés következett, majd a polgári szertartásra pedig Zalaszentgrótra templom térre mentünk.

Kriszta és Bálint

Ezután már mindenki ki volt éhezve a vacsorára aminek az alig 30 méterre levő Fiáker Vendéglő adott otthont. Az éjszaka hátralevő részében pedig a jobbnál jobb zenéket a Silverband szolgáltatta a nagyérdeműnek.

Sok boldogságot kívánunk!