Niki és Attila

Hétvégén Hetvehelyen jártunk Niki és Attila esküvőjén. Péntek délután érkeztünk, mikor már a falucska iskolájához tartózó sportcsarnok díszítése nagyban zajlott, ugyanis ez lesz az lakodalom helyszíne.

Több fotóért kattints a képre

A pár már várt minket, hisz aznap délutánra és estére terveztük a kreatív fotózás egy részét Pécs belvárosában. A jól sikerült fotózás közben a menyasszonyunk nagy sikert aratott néhány diáklány körében, akik szelfit készítettek vele, és belénk futott egy sportoló is, aki szintén kért egy fotót a párról a szokásos napi kocogása közben. Az esténknek a szúnyogok vetettek véget, hisz tíz körül már majd felfaltak mindannyiunkat.

Több fotóért kattints a képre

Másnap reggelünk a frizura készítésének fotózásával kezdődött a Szolgálgatóházban, ahol a szállásunk is volt, és ami később a polgári szertartásnak is helyet adott. Délelőtt még volt időnk folytatni a  kreatív képek készítését.  Orfűn és Abaligeten is készültek képek, ahol kissé áthúzta a számításainkat az idő, mivel elkezdett esni. Már majdnem úgy döntöttünk fel is adjuk, mikor elkezdett csitulni az eső és Hetvehelyen a horgásztónál még tudtunk pár klassz képet lőni.

Több fotóért kattints a képre

A vendégeket a lakodalom helyszínén várta a vőfény ebéddel, hogy utána együtt tudjanak indulni Attila kikéréséhez. Mire a menyasszony szülőházához érkeztünk addigra már óriásira duzzadt a lakodalmi menet. Most, hogy már volt egy menyasszonyunk és egy vőlegényünk irány a szertartás és adjuk őket össze. Először a polgári a Szolgáltatóházban, majd az egyházi szertartás a falu templomában.

Több fotóért kattints a képre

Ezután a falusi szokások szerint csak úgy tudott a nászmenet a lakodalom helyszínére érkezni, ha az ifjú pár elfűrészel egy fát amit a csarnok és a templom közti hídon fektettek keresztbe. A feladatot nehezítette az öreg vacak rozsdás fűrész amit kaptak. Nem kis kihívást jelentett a próbatétel, hisz  a segítségül hívott násznagyok is feladták első körben.

Több fotóért kattints a képre

De Niki és Atilla úgy döntöttek, az első próbatétel mely eléjük gördült nem maradhat megoldatlan. Így végül a násznép megérkezhetett a lakodalom helyszínére, ahol az óriási lakoma mellett a Cornett Band játszotta a jobbnál jobb zenéket egészen reggelig.

Több fotóért kattints a képre

 

 

Sok boldogságot kívánunk!

Linkek: